Koczó Kristóf Mózes

Koczó Kristóf Mózes születése!

Hirdetés

2009. július 23-ra voltam kiírva. Egy fantasztikus terhességem volt. Sosem voltam rosszul, nem voltam nagyon kívánós, összesen 6 kilót szedtem magamra. 8 hónapos terhesen még dolgoztam, ha nem lett volna nyári zárás, tuti a Bölcsiből megyek szülni. Sokszor beszéltem a kisfiammal, hogy várjuk meg apát, anya nem akar egyedül lenni. A párom akkoriban Angliában dogozott. Akkor ment ki mikor 10 hetes terhes voltam.

Kicsiny fiam meg is hallgatta a kérésemet. Még jósló fájásom sem volt. Apuci július 19-én érkezett haza, és akkor még sikeresen pocakos voltam. Szépen teltek a napok, eljött 23-a, majd el is múlt. 24-én pénteken reggel be kellett mennem a kórházba NST-re.

Ott aztán meg is vizsgáltak, majd az ügyeletes orvos közölte, hogy nekem bizony fájásaim vannak, és 1 ujjnyira nyitva vagyok. Kétségbe estem, hogy én semmit sem érzek, és mikor közölte, hogy irány a szülőszoba, sírva fakadtam. Átballagtunk a folyosó másik végére, beöltöztünk, majd a szülészeten vártuk a másik ügyeletes dokit (mert nem akartam fogadott orvost). Rám nézett, kérdezte hogy vagyok. Elmondtam, hogy a másik oldalon mit mondtak. Semmi vizsgálat alapján közölte, hogy ha 5 perce fájásaim lesznek, akkor talizunk, és foglaljak helyet magamnak az osztályon. Meglepődtünk, visszaöltöztünk, és elmentünk a gyermekágyas osztályra.

Alapítványi szobát szerettem volna, így egy 2 ágyasban be is rendezkedtem. Hiába vártam, senki nem jött. A párom este 8 után hazament, mondtam telefonálok, ha lesz valami, nélküle nem szülök úgysem. Este 10-kor vették fel az adataimat, majd megnyomkodták a hasam, és közölték, hogy jó éjt. Reggel 6-kor ébresztett a nővér, hogy CTG, meg egyéb reggeli vizsgálatok (pisi, vérnyomás) Fél 7-re végeztem, de már aludni nem tudtam, csak beszéltem a babámhoz. Szombat és vasárnap is így zajlott. Szinte egész nap lent voltunk apával az udvaron.

Hétfőn a főorvos vizitelt, és eléggé meglepődött, hogy egyben vagyok. A szokásos procedura után volt végre egy Uh, és Flowmetria is. Megnéztük a babát, és közölte, ha nem indul be a szülés, este indítják. ÉLJEN! Nekiálltam lépcsőzni, le földszintre, majd fel az ötödikre. Mindenkit végig hívtam, hogy lassan de biztosan szülni fogok. Délután 6 körül elég furcsa érzés lett a derekamba, de nem is foglalkoztam vele. 7-kor elbúcsúztam a családtól, hogy rendbe tehessem magam, a nagy pillanatra. 22 órakor tették fel a zselét, de a csípések nem múltak a derekamba. Éjfélig pihiztem a zselével, meg az NST géppel. Jött egy szülésznő, aki mondta, hogy akár mehetek aludni, de ne sokat álljak, lehetőleg sokáig maradjon fent a gél. Ahogy ezt kimondta, a kicsi fiam rúgott egy nagyot, hallottam egy apró pukkanást, és hirtelen valami meleg folyt belőlem, és kegyetlen nagy fájdalmat éreztem.

12-16 órásan
12-16 órásan

Kiabáltam, hogy valami történt. Berohantak hozzám, közölték hogy elfolyt a magzatvizem. Sírva fakadtam. A telefonomat szerettem volna, hogy apának szóljak. Ekkor éjjel fél 1 volt. Újra NST, szépen mutatta az 5 perces fájásokat. fél 3-kor elmentem lefürödni, és elcsentem a telefonomat. Hívtam Apát, hogy siessen mert a szülőszobán vagyok. 3-ra bent volt velem átöltözve. 6-kor megvizsgáltak, majd közölték, hogy 9-re meglesz! De nem lett, sem délre, sem 14-re. 

Kaptam oxitocint 14:35-kor, akkor már apa keze csupa folt volt. 15 órakor megvizsgáltak, majd egy UH segítségével meglátták, hogy a kisfiam ferdén tartja a fejét szülőcsatornában, és a méhszájat nyomja a medencéhez, így két fájás között visszatolták. Először. 17-kor ismét volt egy visszaállítási művelet. Csakhogy Tofi nem akarta a jót. 18 órakor jött egy doktornő, aki szintén megvizsgált.

Tanácsokat adott, visszaengedett a kádba, és masszírozni tanította Apát. 19-kor már nagyon fájt, zokogtam. Anyukám felváltotta a páromat, hogy tudjon enni valamit. 19:45-kor közölte a doktornő, hogy hiába vannak összefüggő fájásaim a baba még mindig ferdén van, és már ödémásodik a kicsi feje, így 20 óra után megcsászároz. 

Ekkor még jobban megijedtem, ismét sírva fakadtam. Anyukám beküldte a páromat, ő meg kiment sírni. Tudta, hogy semmi pénzért nem szeretnék műtétet. Zokogtam, de már nem tudom miért jobban, a fájások miatt, vagy a tudattól, hogy nem tudom normál úton világra hozni a gyermekemet. A párom próbált vigasztalni, szeretgetett, átölelt. Előkészítettek a császárra. Ekkor egy kicsit humorizáltam: mondtam a szülésznőnek, hogy jobb mint egy kozmetika.

Koczó Kristóf Mózes20:35 kor átvittek a műtőbe. Addig reménykedtem, hátha sikerül szülnöm, de ott az asztalon magam alá estem. A fájások nem múltak, az Epidurális érzéstelenítőt 16x szúrták. 10 után kértem, hogy altassanak. De nem volt megfelelő anesztézia. Aztán siker! Hirtelen elmúlt a fájdalom, legalább is a fizikai. Az aneszteziológus doktornő simogatta az arcomat, és mesélte épp mi történik velem.

Egyszer csak hallom a Doktornőt, hogy nyomjam ki a köldökömet, és lehet a jobb oldalon a bordám fájni fog. Tocsogást hallottam, meg éreztem ahogy lökdösik a hasam, majd egy nagy cuppanás, ollók csörömpölése…ÉS 21:52 perckor egy tüneményes rekedt kicsi hang zengte be a műtőt. A szülésorvos felkiáltott, hogy anyuka milyen gyönyörű hajas babája van. Hozzám nem hozták oda, csak amíg kivitték a vizsgálóba oldalra nézve láthattam. Apa várta, fényképezte, aláírta az antibiotikumos oltás engedélyét, lerohant az udvarra egy cigire, majd felhívta a szüleimet, hogy megvan az unoka, én még a műtőben vagyok. Összevarrtak, rendbe tettek, gratuláltak, kitoltak az őrzőbe.

A párom a folyosón várt, megfogta a kezem, és ő is kísért a szobába. Megmutatta a képet. Hihetetlen élmény volt, látni az akkor még maszatos csúcsfejű kisfiamat. Rögtön kérdeztem a karszalag rajta van-e. 23 órakor Apa hazament, én egyedül maradtam. Kicsit tudtam aludni, de folyton a babámra gondoltam. Reggel 8-kor a védőnőt kérdeztem a babámról.

Akkor mondta, hogy 3680 gr, és 55 cm 9/10 APGAR. 10-kor többszöri kérésre, kihozták hozzám. Tiszta Öcsém volt. De Gyönyörű! 11-kor átmentünk a saját szobánkba, ahol rögtön szopiztatni kezdtem. Az első pelust apa cserélte ki!

Így 2009. július 28-án teljessé vált az életem. Apukám mindig mondja, hogy ennél nagyobb szülinapi ajándékot nem is adhattam volna neki, mert ő 29-i. Ma már 2,5 éves, de ugyanolyan boldog vagyok mint akkor azokban a percekben, mikor először láttam meg, ölelhettem magamhoz.

Koczó Kristóf Mózes

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..