2014. július 22. Kedd Bálint 175 hetes

Bálint, ha ébred, és Komám éppen a konyhában van, önállóan bekapcsolja a TV-t, aztán kiszól, hogy Komám. A nagy meleg miatt napközben nem kapott pelenkát. Minden alkalommal szólt, ha pisilnie kellett. Természetesen a városba is pelenka nélkül mentünk le. Ebéd után a kakálás is bilibe sikerült. Komámtól óriási dicséretet kapott, és mikor délután vízilabda meccs közben elnyomta az álom, is száraz maradt. Komám kinyilatkoztatta Bálintnak, hogy mától a legény szobatiszta lett. Persze a biztonság kedvéért éjszakára azért felkerült a pelenka. Másnap Anyám régi kollégabarátnéjának telefonon újságolta, MÁJ NINC PEJENKA. Délután hazabuszoztak Anyámmal, mert Bálintnak nagyon hiányoztam, igaz, hogy itthon többször is megkérdezte, hogy MIKOJ JÖVÖK HOZZÁD MEGINT? Anyám hazautazott ugyan, másnap újra jött Bálintra vigyázni, mert én dolgoztam. Délelőtt dominóztak, aztán meglátogatták a Bikfic kutyust a másik utcában, megszemlélték a leendő óvodát, aztán a játszótéren jó órás csúszdázás következett, végül a villamos megálló. Mivel egy új Mercedes busz jött, arra szálltunk. Bálint megcsodálta a megálló kijelzőt, és ő jelzett a leszállásnál. Nagyon imád utazni.

Este programunk volt a párommal, így elbúcsúztam Bálinttól, aki nem akart elengedni, hatalmas zokogásba kezdett, és rángatta a bezárt ajtót. Én majdnem ugyanazt csináltam kívülről, annyira fájt a lelkem, hogy otthagyom. Pedig tudtam, hogy Anyum hamarosan megvigasztalja. Valóban meg is történt, Beni kutyussal sikeresen vigasztalódott az én fiam.

Bálint boldog volt, mikor megtudta, hogy hétvégén hazavisszük Benit Dunaújvárosba párom családjához. Bálint nagyon szeret ott lenni, imádja párom bátyját, meg Panni mamát is.

Péntek délután hármasban bowlingozni mentünk. Bálint nagyon élvezte, Dunaújvárosban mindenkinek azt mesélte.

A heti étrend Komámnál:

  • Frankfurti leves
  • Cukkinis, magos tészta
  • Persze utána fagyi a hűtőből.
  • Olajos halas pirítós paradicsommal
  • Frankfurti leves
  • Sült krumpli csirkeszárnnyal
  • Komám szeretet sütije
  • Vajas kenyér és gyümölcslé
  • Olajos sprotni paradicsommal
  • Friss lecsó
  • Paprikás krumpli ( Bálint imádja)

Dunaújvárosban Húsleves és szilvás gombóc Bálint rendelésére.

Előző cikkHasználtatok ilyet?
Következő cikkVálóper! Segítsetek!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .