Május első vasárnapja minden évben kiemelt dátum a naptáramban. Mindig fontos volt számomra az édesanyák ünnepe. Emlékszem, amikor még pörgős szoknyában és piros lakkcipőben mondtam a verset az óvodai ünnepségen, aztán arra, amikor az iskolában furulyaszóval köszöntöttem anyut. Sok év telt el azóta, de beleégett az emlékezetembe, csakúgy, mint édesanyám féltése, óvása, gondoskodása, nevelése. Ma már nem csak én köszöntök, hanem engem is köszönt egy kis ember, a legdrágább, s ez az, ami ahhoz kellett, hogy a korábbinál is fontosabb legyen számomra anyák napja. Az édesanyalét, az elmúlt két év tapasztalata segített abban, hogy lássam, mi mindent köszönhetek az édesanyámnak.

Hirdetés

Édes Kedves Anyukám!
A mai a Te napod! Bár remélem, hogy az évnek nem csak ezen a napján érzed, hogy Te vagy számomra a legjobb, a legszeretetreméltóbb, a legerősebb – a PÉLDA. A legjobb édesanya, aki mindig a legjobbat akarja nekem, félt, óv, támogat, segít, ha kell kritizál, ha arra van szükség, szigorú hangnemre vált. A legszeretetreméltóbb nő az életemben, akire tudom, hogy mindig számíthatok, aki akkor is szeret, ha rosszat teszek, aki megbocsájtja, ha megbántom. A legerősebb lelki támasz, bástya, akihez mindig haza mehetek, aki mindig meghallgat, ha kell, irányt mutat. PÉLDA! <3

Amíg nem voltam édesanya, addig is tudtam, köszönet jár mindazért, amit értem teszel, s tettél. Azért, hogy életet adtál nekem, hogy velem örültél az első lépéseimnek és szavaknak. Azért, hogy eljöttél minden ünnepségre, versenyemre, fellépésemre. Hogy türelmesen hallgattad, ahogy gyakorlok a fuvolán, akkor is, ha a dallam még igencsak csiszolásra szorult. Hogy hagytad, hogy otthon is gyakoroljak a tornaversenyre a bútorokat is bevonva. Hogy minden nap fáradhatatlanul kérdezted ki a leckét és finom ebédre érhettem haza. Hogy elfogadtad az iskolaválasztásomat, pedig Ti nem azt az utat szántátok Nekem. Hogy elviseltél akkor is, amikor elviselhetetlen voltam, például amikor még azért is duzzogtam, mert el kellett mennem nyaralni Veletek. Hogy megbocsájtottad, ha füllentettem, hazudtam. Hogy támogattad pályaválasztásomat, s ha elbizonytalanodtam, ha nem hittem magamban, akkor megerősítettél. Hogy míg a hétköznapokat a távoli fővárosban töltöttem, addig is gondoskodtál arról, hogy minden napra legyen ebédem. Hogy hagytad, hogy sokáig gyerek legyek, hogy nem sürgetted, hogy felnőjek. Hogy elfogadtad a páromat, hogy fiadként szereted.

Most pedig, hogy én is édesanya vagyok, látom, hogy ennél jóval többet köszönhetek Neked. Akaratos, gyakran hisztis Barnabásomat látva el szoktam gondolkozni azon, hogy én milyen másfél éves lehettem. Gyanítom, hogy Neked sem volt könnyebb dolgod, mint nekem. Így ma már, édesanyaként azt is köszönöm, hogy türelemmel viselted, ha sírtam, ha fájt a hasam vagy épp jött a fogam. Hogy mesével altattál, hogy ha beteg voltam, aggódva mellettem, éberen éjszakáztál. Hogy annak ellenére, hogy úgy kellett belém imádkozni az ételt, örömmel, jó szívvel főztél Nekem. Hogy futottál utánam akkor is, ha nagyon fáradt voltál. Hogy nevettél velem akkor is, ha legszívesebben sírtál volna. Hogy megpusziltad a sebemet, ha elestem. Hogy miattam évekre a hátad mögött hagytad a munkát, a karriert, hogy arra áldoztál hosszú éveket, hogy belőlem jó, becsületes, szerethető embert nevelj. Minderre persze nem emlékszem, mégis biztos vagyok benne, hogy így volt – mert ismerlek. <3
Most már látom, hogy erről is szól az anyaság, nem csak a rózsaszín pillanatokról. Hogy néha szigorúnak kell lenni, hogy ha megszakad az ember szíve, akkor sem szabad engedni. Kezdem látni, hogy ez a legnehezebb feladat a világon. Nehéz magamban előre lefektetni a szabályokat, s ragaszkodni azokhoz akkor is, amikor könnyebb lenne engedni. Biztosan sokat sírtál is miattam, adtam rá okot tiniként. 🙂 De jól csináltad, a lehető legjobban, mert ami akkor gonoszságnak és túl szigorúságnak tűnt, arról ma már belátom, hogy a javamat szolgálta. Látom, hogy kellettek a korlátok ahhoz, hogy ne kallódjak el, hogy diplomám legyen, hogy nyelveket beszéljek, hogy azt csinálhassam, amit szeretek, hogy felelősségteljes, szerető feleség és anya legyek. Te kellettél ahhoz, hogy az legyek, ami vagyok, Édesanyám! <3

Ma már azt is megköszönhetem Neked ezen a napon, hogy Nagymamának is legalább olyan jó vagy, mint Édesanyának. Köszönöm, hogy annyira szereted Barnabásomat, ahogy minket, a lányaidat, hogy ugyanúgy félted, óvod, gondoskodsz róla. Hogy olyan szeretettel beszélsz hozzá akkor is, ha rosszalkodik, hogy ha épp eltöri a kristályvázádat. Hogy nem adod fel, s akkor is próbálod megnevettetni, amikor beteg, amikor hisztis, sírós. Hogy megmutatod neki az élet itthoninál is habosabb oldalát, azt, ahol mindent szabad és semmit sem muszáj! Hisz azt mondják, ez a nagymamák dolga, s Te ebben is, mint minden másban, maximalista vagy! 🙂

Köszönöm, hogy megtanítottál szeretni, nevetni, örülni, sírni, szomorkodni, játszani, komolykodni, büszkének, magabiztosnak, becsületesnek, segítőkésznek, adakozónak, igazságosnak, kitartónak, erősnek lenni, felelősségteljesen gondolkodni, törekedni a legjobbra. És köszönöm, hogy mindabból, ami Te vagy, Barnabásomnak is adsz, hogy őt is szépre, jóra, igaz szóra tanítod. Példa vagy, s bízom benne, hogy én is tudok olyan Édesanya lenni, amilyen Te vagy!
Köszönöm, hogy vagy Nekem, Anyukám; köszönöm, hogy vagy Barnabásomnak, Mama! <3

u.i.: Tudom persze, hogy apu is épp ugyanennyit tett értünk, ugyanennyire szeretett, féltett, óvott, támogatott, hogy mindez, amit Rólad írtam, Rá is éppúgy igaz. Hogy neki is köszönettel tartozom mindenért, s köszönöm is. De a mai nap a Tiéd, Édesanyám! 🙂

Édes Kicsi Kincsem!
Neked azt köszönöm, hogy Édesanyává tettél! Nehéz, iszonyú nehéz szerep, amit nem lehet betanulni, hiába olvasom el kismilliószor a szöveget. Nincs megállás, nem lehet lejönni a színpadról, nincs szünet a felvonások között. Sokszor türelmetlen vagyok, s talán úgy érzed, hogy nem figyelek Rád, de hidd el, minden idegszálammal Rád figyelek, csak Rád! Te lettél életem fókusza, az origo, Tőled indul minden, hozzád igazítok Mindent. Amikor legózok Veled, amikor elviszünk kirándulni, amikor együtt pancsizunk és nagyokat nevetünk, amikor fogócskázok Veled, amikor úgy csinálok, mintha nem találnálak, amikor mesélt olvasok, amikor színezünk, amikor labdázok és autózok Veled, amikor túró rudit adok, amikor ajándékot kapsz, amikor ölelgetlek, puszilgatlak, ringatlak és énekelek Neked, akkor úgyis tudod, hogy szeretlek. De hidd el, akkor is szeretlek, amikor felemelem a hangomat. S akkor is, amikor leveszlek a szekrény tetejéről, ahová pedig kemény izommunka árán jutottál fel. Akkor is szeretlek, amikor csoki helyett almát adok, s akkor, ha előbb kikapcsolom a mesét, mint szeretnéd. Szeretlek akkor is, ha akaratod ellenére megmosom a hajad, csakúgy, mint akkor, amikor elviszlek oltásra. Szeretlek azzal, hogy nem adom oda az ollót, amit hetek óta próbálsz megkaparintani és azzal is, hogy nem engedem, hogy egyedül kimenj az erkélyre. Hihetetlen, mennyi korláttal állsz szemben már most, másfél évesen. De remélem, hogy ahogy felnőtt fejjel én belátom, hogy a gyerekkori szabályok értem voltak, úgy Te is be fogod, ha majd eljön az ideje. Addig pedig csak hidd el: Szeretlek! Olyan szeretettel és szerelemmel, amelyről két éve még el sem tudtam képzelni, hogy létezik! <3
Köszönöm, hogy vagy Nekem, kis Barnabásom, hogy május első vasárnapja ma már az enyém is! S hogy két hete minden nap édes kis hangodon is hallhatom a szót, amely emlékeztet erre, amely a legszebb a világon: anya. <3

Ha tetszett a bejegyzésem, további írásokért kattints ide!

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..