Megdöbbentette a rendőröket, akiket a szomszédok hívtak ki a fertelmes bűz miatt, amit a házban találtak: vizelet, ürülék és szemét mindenhol.

Egyre többször fordul meg az emberek fejében az, hogy a szülővé válást is bizonyos érettséghez és lelki rátermettséghez kötnék. Az internet világában pillantok alatt eljutnak a hírek a világ minden tájára. A szülők pedig hangot is adnak érzéseiknek.

Hirdetés

A 25 éves nő és 26 éves férje hét gyermekkel élt észak- Karolinában. A gyerekek közül hat még 6 év alatti volt. A pár rettenetesen elhanyagolta a gyerekeket. A lakásukból áradó fertelmes bűz miatt a szomszédok hívták ki a rendőrséget. Még őket is megdöbbentette, amit a lakásban láttak.

A házba lépve mindenhol ürülék és vizeletszag terjengett. A gyerekek csontsoványak voltak és az ürülék között feküdtek a földön. A rendőrök azonnal hívták a szociális munkásokat.

A nő négy és a férfi három gyereke éhezett, azonnal kórházba kellett vinni őket. A 18 hónapos ikerpár és a közel egy éves kisbaba pelenkáját csak a kórházban vették le a dolgozók, amibe – az elhanyagoltság miatt – már kukacok telepedtek meg.

A gyerekek azóta már jól vannak, őket rokonokhoz helyezték el. A szülők pedig november közepén bíróság elé állnak és soha többé nem nevelhetik a gyerekeket.

Hirdetés