Kürthy 3

20 éves voltam mikor kiderült, hogy terhes vagyok. Várt és akart baba volt, akkor volt az én párom 25 éves. Nagyon jó terhességem volt, egy két rosszulléten kívül sosem volt semmi bajom. Imádtam terhesnek lenni, nagyon szépnek éreztem magam.

Hirdetés

Habár mindig rettegtem a szüléstől, azt hittem sosem leszek képes megszülni én egy babát, de még nem volt hatalmas a pocakom, próbáltam nem gondolni a dologra. De mikor már egyre nagyobb lettem máson nem is járt az agyam csak a szülésen. Próbáltam az orvosommal alkudozni, hogy jobb lenne ha császárral szülnénk, de ő nem akart belemenni a dologba. Azt mondta minden rendben fog menni és utána nagyon büszke leszek magamra, hogy képes voltam rá, és életet adtam a kisbabámnak.

Június 13-án mentem az orvosomhoz, aki elképesztően megijesztett, azt mondta, hogy sürgősen be kell feküdnöm a korházba, mert keményedett folyamatosan a hasam és bármikor meglehet a pici.

Nagyon megijedtem és azonnal hívtam a férjemet! Féltem a kórháztól, nem tudtam mi vár ott rám, mert előtte sosem voltam ott, max. csak látogatóban. El voltam keseredve .

Ott folyamatosan gyógyszerekkel tömtek, annak ellenére, hogy nem éreztem rosszul magam és nem volt semmilyen panaszom! Nem akartak hazaengedni és már tényleg nagyon el voltam keseredve! Volt a kórházban egy orvos akitől nagyon tartottam nagyon bunkó volt minden kismamával és nagyon csúnyán beszélt velük!

Valamivel több mint 1 hetet voltam bent és mikor kiengedtek megfogadtam, hogy már csak akkor fogok oda vissza menni ha már szülni fogok, egy perccel sem fogok ott több időt tölteni, mint amennyi szükséges. (Hozzáteszem, nem valami elit korházról volt szó, sőt. De hát ez volt legközelebb hozzánk.)

Szóval mikor végre hazaengedtek nagyon boldog voltam és még jobban féltem a szüléstől mint azelőtt!

Kürthy Anikó fiatal Anyukánk szüléstörténeteMár az utolsó hónap nagyon kényelmetlen volt és már nagyon vártam a szeptember 2-át! Ekkor már minden héten kellett mennem vizsgálatra, ahol megint egy szörnyű ténnyel szembesültem: az orvosom 2 hét szabira megy. De szerinte pánikra semmi ok, szeptember 2. előtt semmiképpen nem szülök! Hát hazabandukoltam és abban reménykedtem csak kibírjuk ezt a két hetet!

Közben lagziba voltunk hivatalosak, úgy hogy még valami olyan ruhát is kellett szereznem amibe beleférek (hozzáteszem nem volt könnyű).  Szóval szerdai nap sikerült ruhát vennem.

És augusztus 12-én másról sem lehetett hallani a tv-ben és az interneten csak a csillaghullásról! Este 10 óra is elmúlt amikor feküdtem a férjemmel az ágyban és hirtelen kitaláltam menjünk ki már az udvarra és nézzük meg azokat a csillagokat:)
Azt kívántam bárcsak könnyű szülésem lenne és hamar túl lennék az egészen és közöltem a férjemmel ha ő valami mást mer kívánni seggbe rúgom !

Bementünk és én még nassoltam egy hatalmasat és lefeküdtünk! Gondoltam még 1x elmegyek pisilni (mert az utolsó hónap másból sem állt mint a pisilésből mikor mentem kifelé éreztem, hogy valami csurog a lábamon ez volt 11 órakor (nem ijedtem meg , mert máskor is volt olyan hogy már nem tudtam tartani a vizeletemet)!

Nem szóltam senkinek de mikor folyamatosan csurgott már gondoltam hogy ezt már nem úszom meg. Felébresztettem a férjemet hogy mi a helyzet, de ő csak félálomban annyit mondott: jól van kicsim majd elmúlik. Aztán mikor ráeszmélt hogy mit is mondtam neki felpattant és elkezdett pakolászni, hogy úr Isten sietnünk kell, szülünk. Mondtam neki feküdjön vissza mert még nem fáj semmim én ugyan addig nem megyek sehová, mert nem fogok órákig a korházban vajúdni.

A fájások egyre csak erősödtek és gyorsultak és mikor már elkezdtem vérezni mondtam, hogy indulunk mert ha valami komplikáció lenne inkább legyek a kórházban! Ez volt éjjel 3-kor! Mikor megérkeztünk és megláttam a szolgálatban lévő orvost, majdnem elájultam.

Hát pont az az orvos volt ott akitől annyira tartottam! Gondoltam remek, én itt szenvedek, a valódi orvosom pedig a tengerparton sütteti magát, de nem volt energiám jobban belegondolni a dolgokba mert már annyira fájt mindenem hogy mindegy ki van mellettem csak valaki segítsen! Senki rám sem nézett, mert épp akkor szült előttem valaki és hát rám nem volt idő.

Mikor végre rám nézett a doktor úr már 6 óra is volt.

Azt mondta 7 ujjnyira vagyok nyitva és kb. olyan délután 2-re lesz meg a kicsikém. Na ekkor már minden reményem elvesztettem. Ezeket a fájásokat én már 2 órán keresztül sem bírom nem még hogy délután 2-ig! Kértem az én kicsi lányomat ne kínozzuk egymást feleslegesen jöjjön ki hamar és öleljük meg egymást.

Szóval ez volt 6 órakor és 6.20 kor mondta az orvosom feküdjek a szülőágyra. Nem értettem minek mert ugye hol van még a délután 2. A nővérke arra kért szálljak le és sétálgassak még egy kicsit de én mondtam ha én innen lemászok az Isten nem tesz vissza annyira fájt már mindenem. Szóval maradtam. Az orvosom közölte a nővérkével (aki hozzá kell tennem nagyon aranyos volt velem) hogy nem érünk rá, mert még mennyi anyuka akar szülni, neki meg még aludni kellene. ( Na ez volt az én szerencsém, hogy ő álmos volt.) Gyorsan bekötöttek egy infúziót és még talán egy csöpp sem ment le belőle máris jöttek a tolófájások!

4 nyomás után 6.25-kor megszületett az én kicsi lányom Csenge! Pont péntek 13-án! Még most is emlékszem milyen megkönnyebbülés volt! És igen, valóban büszke voltam magamra és a férjem is büszke volt rám aki fantasztikusan jó apa és férj is, mert végig csinált velem mindent és imád minket! Hát jó kis élménnyel lettünk gazdagabbak.

Kürthy Anikó fiatal Anyukánk szüléstörténete

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..