Anikó vagyok, egy most már egy éves csoda szép kislány anyukája. A mi történetünket szeretném megosztani veletek. PCOS betegségben szenvedek, menstruációm az elmúlt 15 évben körülbelül 50x volt. Az orvosok semmi jóval nem bíztattak. Viszont nem keseredtem el, úgy voltam vele nem görcsölünk rá, ha jönni akar a baba jönni fog. 10 évig nem védekeztünk, semmi nem történt. Aztán sajnos 2017 januárban meghalt az anyukám. Körülbelül rá 3 hétre terhes lettem. Anya küldte őt odafenntről a mi kis angyalkánkat. A terhességem probléma mentesen zajlott, azon kívül, hogy szinte végig alig tudtam enni. Nem is hiztam csak 4 kgot, amiből a pici volt 3,5 kg. A 22. héten a 4D ultrahangon, kiderült kislányunk lesz. Elkezdtünk vásárolni. Rózsaszin babakocsi, rózsaszín kisruhák… minden lányos. A sors fintora volt, hogy a kötelező ultrahang vizsgálatokon sosem látták a nemét.

Hirdetés

Mindenki azzal cukkolt, mi lesz ha fiunk lesz. Éreztem hogy kislány lakik odabenn. Eljött a 40.hét és nem történ semmi. Sosem voltak jósló fájásaim, a hasam fennt a gyomromban. Itt az a rend, hogy a terhességi idő lejárta után be kell feküdni az osztályra. 5. napja voltam bennt, minden nap nst vizsgálat de semmi nem történt. Aztán egyszer csak mint derült égből villámcsapás, egy hatalmas görcs kiséretében elfolyt a magzatvíz. Viszont a fájások nem akartak jönni. Este azt mondták amit lehet pihenjek, mert jönnek azok majd. Az idegességtől nem sokat aludtam, de fájásaim nem igen voltak. Másnap délután egy óra körül bekötötték az infúziót. A fájások jöttek szépen sorban, bár nem voltak nagyobbak egy erősebb menzeszgörcsnél. Megvizsgált az orvos, semmit nem tágultam.

A fertőzés veszély miatt a császármetszés mellett döntött. Nem féltem. Úgy éreztem bármin képes vagyok átmenni csak a gyermekemnek ne essen baja. Előkészítettek a műtéthez. Alattak, mivel egy korábbi betegségem miatt nem kaphattam érzéstelenítést, Egyszer csak elsötétült minden. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor kezdtem magamhoz térni.. vagyis nem tudom milyen állapt lehetett, mert megmozdulni nem tudtam viszont hallottam a körülöttem lévők beszédét, és éreztem a fájdalmat már akkor a hasamban. Konkrétan éreztem ahogy varnak. Aztán egyszer csak kezdtem magamhoz térni, ekkor már az aneszteziológus beszélt hozzám. Viszont a csövet a torkombol csak ekkor húzták fel, fulldokoltam… Közben isznyatosan fájt a műtét helye. És már toltak is be a szobába, mert ahol szültem nem volt örző. Csak annyit tudtam kérdezni egészséges e a pici. Azt mondták gyönörű egészséges kislány. Amíg nem hatott az infúzióba bekötött fájdalomcsillapító, nagyon fájt… De aztán kezdett gyengülni a fájdalom, és megmutatták a picilányom! Sosem felejtem el, pont olyan volt mint én. Kicsi én. Nagyon hasonlított rám. A császár utáni első 3 nap nagyon rossz volt, de utána hamar felgyógyultam, 3 héttel szülés után már bicikliztem. Érte bármikor ujra átélnék bármekkora fájdalmat.

Hirdetés