MEGOSZTÁS

18_week_ultrasound_3d

Hirdetés

 

Hosszú ideig úgy hittük, hogy az újszülött rosszul lát és hall, illetve semmit sem tud arról a világról, amelybe beleszületik. Pedig mielőtt a magzat világra jönne, mielőtt megpillantaná kiságya fölé hajoló szüleit, azaz valóban konkrét és kézzel fogható élményeket szerezne, már rengeteg ismerettel rendelkezik a külvilágról. Ismeri az őt körülvevő személyek, általában a szülők hangját.
Sok szülő megfigyelt ennek ellentmondó jeleket, de mivel bizonyíték nem állt rendelkezésre, senki sem vette komolyan e megállapításokat. Megfigyelték, hogyan reagál az újszülött a külvilág zajaira, mennyire értelmesen és figyelmesen néz bizonyos pillanatokban.

A kismamák ennél is merészebbnek tűnő megjegyzéseket tettek: “Az az érzésem, hogy ha beszélek hozzá, megnyugszik a hasamban”. “Megfigyeltem, hogy nem akármikor mocorog”. “Furcsa, de néha úgy érzem, a kisbabám ért engem”. Ilyen, és ehhez hasonló dolgokat állítottak egyes kismamák még jóval a szülés előtt. Senki sem akart hinni nekik, s észrevételeiket az anyai büszkeség és az ebből eredő túlzás megnyilvánulásainak tekintették.

Mit érzékel a magzat?
Tíz évvel ezelőtt azonban a kutatók alaposabban vizsgálni kezdték a kérdést: mit érzékel valójában a magzat a külvilágból fogantatásától a születéséig eltelt hónapok során? Születése után a csecsemő csupán azt tanulja meg, hogyan működtethetők érzékszervei a lehető legjobban, működésük hogyan finomítható és tökéletesíthető, de érzékszervei már jóval születése előtt készek a használatra.

Ez igaz a hallás és a szaglás tekintetében is. Laboratóriumi kísérlet bizonyítja, hogy az ember és más emlősök esetében születés előtti, szaglási “memóriáról” is beszélhetünk. A magzat az ízlelés és a látás képességével szintén rendelkezik. Ha a terhesség hetedik hónapjában fényforrással megvilágítjuk az anya hasát, a magzat szívverése gyorsabbá válik. Egyértelműen megkülönbözteti a fényt és az árnyékot.

Valamennyi érzékszerv működése összefügg, az érzékszervek egymással kölcsönhatásban fejlődnek. A vizsgálatokat az is nehezíti, hogy a kutatók gyakran csak egy-egy érzékszerv fejlődését tanulmányozzák alaposabban, holott jól tudjuk, hogy csak a szaglás, az ízlelés, a látás és a hallás párhuzamos fejlődésének, illetve a köztük lévő kölcsönhatás komplex vizsgálata adhat pontos képet a magzat érzékszerveinek világáról.

Minden kísérlet egyértelműen azt igazolja, hogy a magzat hall. A hallás vizsgálatakor – éppúgy, mint a szaglásnál – a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy létezik egyfajta hallási memória is a magzatnál.

Az embrió körül az anyaméhben soha nincsen teljes csend, a magzat a kilenc hónap folyamán egy (vissz)hangos fürdőben úszkál. Hallja az anya szívverését, vérkeringésével és emésztésével járó zajokat. Ezekhez az alapzajokhoz a magzat gyorsan hozzászokik, és kiszűri az ezektől eltérő hangokat, amelyek rendszerint a külvilágból érkeznek. Ez utóbbiak finomított, szűrt formában jutnak el a magzathoz: minél élesebb a hang, annál jobban tompítja a magzatot körülvevő, védelmező anyai test.

A magzat hallását vizsgáló kísérletek a következő módon történnek: tölcsérszerű hangosbeszélőt helyeznek az anya hasára, és megfigyelik, hogy az egyes külső hangok hatására hogyan változik a magzat szívverésének ritmusa. A szívdobogás gyorsulása azt jelzi, hogy a baba csodálkozik, meg van lepve. A lassulásból arra következtethetünk, hogy a magzat különösen figyel a számára új és szokatlan ingerre. A kísérlet során nemcsak a szívverés tempóját, a szívdobbanás erősségét is megfigyelik, s a kettő együttes vizsgálatából vonnak le következtetést.

Mit hall az anyaméhben?
A 110 decibel erősségű külső hang az anyaméhbe érve tompul, ott 90 decibel erősségű hangként érzékelhető. Ez olyan hangerőnek felel meg, mint amekkora zajt csap az ablakunk alatt éppen elinduló teherautó. Hat hónapos kortól kezdve e hangerő hatására a magzat végtagjai megremegnek, mozgatni kezdi a fejét, teste összerezzen és szívverése felgyorsul.

Ha az ingert többször megismételjük, egyre kevésbé heves reakciót tapasztalunk, a negyedik, ötödik alkalom után a magzat egyáltalán nem reagál, hozzászokik az ingerhez. Ez az alkalmazkodási, megszokási képesség talán a memória egyik első, kezdetleges megnyilvánulása. Azok a kisbabák, akik repülőtér szomszédságában születtek, nem reagálnak a motorok búgására abban az esetben, ha édesanyjuk a terhesség első felében költözött a repülőtér közelébe. Ez a jelenség egyelőre csak megfigyelés, pontos fiziológiai alapjait, magyarázatát nem ismerjük.

A magzat tehát hallja az erős zajt, de vajon érzékeli-e a finomabb hangot, például a beszédet, vagy a zenét is? A válasz: igen, legalábbis a terhesség nyolcadik és kilencedik hónapjában mindenképp. A terhesség utolsó hónapjaiban megkülönbözteti a férfi és a női hangokat: ha ugyanazt a mondatot ugyanolyan hangerővel hallja a magzat, a férfi és a női hangra eltérően reagál. Kísérletek bizonyítják, hogy a magzat meg tudja különböztetni az “á” és az “í” hangot. Nemcsak hallja és megkülönbözteti a hangokat, fel is ismeri őket.

Az újszülött több női hang között is felismeri édesanyja hangját. Ha az anyaméhhez hasonló körülményeket igyekszünk teremteni és megpróbáljuk a hangokat oly módon eljuttatni az újszülötthöz, ahogyan a méhben is érzékelhette azokat, akkor is képes a kisbaba anyja hangjának felismerésére. Ha az édesanya hangját különböző közegeken, szűrőkön keresztül juttatjuk a babához, akkor is pontosan tudja, hogy ugyanarról a hangról van szó.

Mikortól ember az ember?
Számos olyan jellel találkozunk tehát a kísérletek során, amelyek azt bizonyítják, hogy az érzékelés területén egyértelmű a folytonosság a magzati élet és a születés utáni állapot között.

Az újszülött felismeri anyanyelvét akkor is, ha azt egy számára idegen hang beszéli. A kisbaba azokat a versikéket is felismeri, amelyeket az édesanya a születés előtti négy héten többször hangosan felolvasott.

A baba felismeri a szöveg jellemzőit, dallamát, ugyanolyan jelek alapján beazonosítja, mint amilyenek segítségével anyanyelvét is megkülönbözteti más nyelvektől. Már a magzati élet során találkozhatunk ilyen felismeréssel, finomabb hangok esetében is: ha a kismama ismerős, már többször elhangzott verset, vagy szöveget olvas hangosan, a magzat szívverése lelassul, ha ismeretlen szöveget, a magzat szíve hevesebben dobog.

Az apa simogatása is fontos

eszik1

A beszédben, zenében, finom hangokban gazdag környezet jót tesz a magzat fejlődésének, bár azt még nem tudjuk pontosan, mennyi ingert fogad be és dolgoz fel a magzat. Arról sem rendelkezünk pontos ismeretekkel, hogy a magzat milyen eszközökkel tudja kifejezni, közölni a külvilággal azt, ha esetleg túl sok, vagy számára nem megfelelő ingert kap.

A magzat tehát hall, lát és érez, de mivel az anya védelmező teste veszi körül, nem tudunk hozzáérni. A terhes anya mégis szívesen és szeretettel simogatja hasát: ezt a mozdulatot a megszületendő gyermekkel való kapcsolat módjának tekinti. A kutatóorvosok a spontán simogatásokat tudományosan kidolgozott rendszerbe foglalták.

Azt állítják, a magzat érzi, ha megérintik vagy megsimogatják, az őt körülvevő védőrétegek nem akadályozzák az érintés észlelésében. Ezért nem mindegy, hogy a simogatást hogyan végezzük: kellő odafigyeléssel és tudatossággal még több jó érzést nyújthatunk a magzatnak. A has simogatása különösen fontos az apa és a születendő gyermek közötti fizikai, érzelmi és szellemi kapcsolat létrejötte szempontjából. Segíti, hogy az apa, az anya és a gyermek között játékos, pajtási viszony alakuljon ki, s ennek szerepe lehet a későbbi, a szülő-gyermek kapcsolatot érintő zavarok megelőzésében.

Az is fontos, hogy a gyermek a szülés okozta nagy megrázkódtatást és zűrzavart megelőzően minél többször érezze a feléje áradó nyugalmat, kiegyensúlyozottságot és harmóniát.

Jóból is megárt a sok
Akár zenéről, hang-élményről, akár simogatásról legyen azonban szó, kerüljük a túlzást. Ne akarjunk mindenáron szuper-babát a világra hozni! Fontos a szeretet-megnyilvánulás a baba számára a születést megelőző időszakban is, de csak olyan mértékig, ameddig az még az édesanyának is örömöt okoz. Ne azzal a céllal foglalkozzunk a magzattal, hogy később majd valamiféle bajnokot nevelhessünk belőle. Jellemző a túlzásokra a következő eset: azon felbuzdulva, hogy a magzat a hatodik hónaptól kezdve már biztosan hall, kaliforniai központok születés előtti serkentő és okosító programot dolgoztak ki a magzat számára. A programot kazetta formában forgalmazzák, s annak érdekében, hogy a magzat minél jobban értse az “anyagot”, a kazetta mellé szócsövet is adnak.

Minden gyermek egyéni ritmusban növekszik és fejlődik. Ha a csecsemő túl sok ingert kap, az épp az áhított cél fordítottját: sírást, haragot és a fejlődésben való visszaesést vált ki. Az a gyermek boldog, akinek megengedik, hogy saját, egyéni ritmusa szerint fejlődjön, bármilyen legyen is az. S ha egyszer ez igaz a csecsemő esetében, akkor a magzatnál sincs másként.

Népi hiedelmek és szokások
Vajon mindig tudták az emberek, hogy van élet a születés előtt? Befejezésül lássunk néhány, a terhességgel kapcsolatos érdekességet a nagyvilágból. Mind csupa jelkép, és sokat elárul a terhességhez fűződő hiedelmekről.

Gabonban az a szokás, hogy mielőtt egy pár gyermeket nemzene, egy teljes hónapon át nem élnek házaséletet. Ezalatt a nő a sarkán jár, hogy minél jobban elszakadjon a földtől és az anyagi világtól. A terhesség kilenc hónapja alatt a pár nem mondhat ki durva vagy kellemetlen dolgokat, mert úgy tartják, hogy a durva szavak a hüvelyen át eljutnak a kisbabáig és így a feje megtelik negatív, rossz gondolatokkal.

Madagaszkáron a terhes anya a szüleinél tölt egy napot, amelynek során minden feszültséget kibeszélnek magukból, mindent elmondanak egymásnak, ami a szívüket nyomja. Úgy gondolják, ha a terhes anya és szülei között rejtett konfliktus marad, akkor a magzatot könnyen baj érheti, vagyis a feszültség feloldása a magzat védelme érdekében történik.

Afrikában a koraszülést vagy a halvaszületést a következőképpen magyarázzák: egy, már nem élő ős vissza szeretett volna térni a földre, ám az utolsó pillanatban meggondolta magát, s visszajövetelét későbbre halasztotta. Ha egy párnál a gyermekek sorozatosan halva születnek, vagy nagyon fiatal korban halnak meg, akkor a pár nem is anynyira szomorú, mint inkább dühös: ilyenkor egész kis előadást rendeznek az ősöknek, amelynek során megkérik őket, hogy ne küldjenek több határozatlan utódot maguk közül.

Egyes grönlandi népeknél a reinkarnáció még komplikáltabb formáiban hisznek: itt nem számít a család, az időrend, vagy a nem. Az is előfordul, hogy egy anya a saját fiát “mamá”-nak, leányát pedig “papá”-nak szólítja – mindezek értelmezése és megfejtése pszichoanalitikus számára sem lebecsülendő feladat.

Malaysiában, Vietnamban (régen Franciaországban is) külön eltemetik a méhlepényt, s ennek végrehajtása az apa feladata. Ma több kozmetikai cég használ méhlepényt regeneráló krém készítéséhez – ez is egy formája a méhlepény mágikus erejébe vetett hit továbbélésének.

A francia parasztság körében volt jellemző a következő hiedelem: úgy vélték, ha a terhes nő megkíván bizonyos dolgokat (télen epret, az éjszaka közepén bort vagy kávét, stb.), s ezen vágya kielégítetlen marad, akkor rendkívüli vakaródzási vágy keríti hatalmába. Ezzel a mozdulattal a gyermek ugyanazon testrészén, amelyet saját magán vakar, vágya tárgyával megegyező színű és alakú foltot idéz elő. Ezért a nagymamák azt tanácsolták a kismamáknak, hogy ha leküzdhetetlen vakaródzási ingert éreznek, olyan testrészükön éljék azt ki, ami a külvilág előtt rejtett.

Hollósy Helga írása nyomán

 

Folytatás: Az embrió korai fejlődése

11A megtermékenyítés 11Az embrió korai fejlődése Az magzat fejlődése 11Élet az anyaméhben
Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..