nő, aggódik, szomorú
A kép illusztráció!

Van egy 13 hónapos kislányunk, viszont az utóbbi egy évben nagyon megváltozott a kapcsolatunk a párommal. Mostanában sokat vitázunk, vagyis nem igazán veszekedések ezek, de be-beszólogatunk egymásnak, ami hirtelen felindulásból van inkább. A párom részéről vannak ilyen dolgok inkább, ő az aki szavakkal eléggé sokszor megbántott az utóbbi hónapokban. 3 műszakban dolgozik, elég sokat van távol napközben és éjszaka is. A kicsivel 90 %-ban én vagyok, bár nagyon szeretik egymást apával. De a párom nem igazán érett még meg az apaságra, nem egy kézbevevő vagy ringató, elaltató típus. Eljátszanak, vagy tologatja a kocsiban, hintáznak, max ennyi. Minden más rám jut, plusz főzés, takarítás, néha a boltba elmegy. És csodálkozik ha azt mondom, hogy fáradt vagyok, vagy nem haladok semmire a takarításban, Azt mondja rinyálok mindig, és nekem semmi sem jó. (ezt úgy mondta, hogy nekem a sz.r is ízetlen). Ez nekem nagyon rosszul esett, nem ezt vártam 7 év után. Ilyesmi beszólásai vannak mostanában. Ha itthon van, kint a kertet rendezi, vagy segít a szüleinek, amit szerintem túlzásba visz egy kicsit. Úgy érzem semmi ideje nincs rám, nem romantikus, néha jól esne nekem is egy kis apró figyelmesség, törődés. Nem igazán járunk sehová, nincsenek barátaink sem. Egy kis szeretetre vàgyom, de nem kapom meg. Ùgy èrzem csak arra kellek hogy legyen tiszta ruha, a gyerek legyen rendbe, az àgyba legyek ott, amikor ô akarja, ès ennyi. Szeretem mèg de nem ùgy mint régen, nem làngol màr, kiègett ez a kapcsolat, ùgy èrzem. Az ô hàzàban lakunk, ô keres jól, èn csak gyest kapok , ezèrt ùgy èrzem nekem nem sok beleszólàsom van a dolgokba, ha valami nekem nem tetszik,làtszik hogy mèrges ràm. Màsra vàgyom ùgy èrzem. Megmenthető még ez a kapcsolat szerintetek? köszi ha vàlaszoltok!

Hirdetés
Hirdetés