Nem is olyan rég még így címkézték az állami gondozott gyerekeket. 23 ezer gyerek él szülők nélkül Magyarországon, további 140 ezer gyerek bármikor elveszítheti a családját.A szivárvány gyermekek

Mira öt évesen alig beszélt, amikor bekerült az SOS Gyermekfalvakba. Az egyetlen mondata annyi volt, hogy Béla, Béla, jönnek a rendőrök.

Egy szeptemberi napon, reggel ¾ 7- kor a rendőrség kíséretében érkezett meg nevelőszüleihez testvéreivel együtt, egy szál pelenkában. A gyerekeket rajtaütésszerűen emelték ki a családjukból, hosszú ideig sokkos állapotban voltak.

„A szüleim elmentek és több napra bezártak minket egy sötét szobába. Ordítottunk, visítottunk, a szomszéd volt az, aki szólt a gyámügynek – meséli Évi, aki gyermekvédelmi gondoskodásban nőtt fel.- Alkohol és elhanyagolás miatt kerültünk állami gondoskodásba.”

Flóra családja rendezett körülmények között élt, mégis egy szempillantás alatt összeomlott minden a lány számára. „Az édesanyám összejött egy nála fiatalabb férfival, ő nagyon szerette a kislányokat is. Mindig akkor történtek ezek a dolgok, amikor anyu nem volt otthon.”

Évente 4-5 ezer gyerek

Magyarországon minden évben 4-5 ezer gyermek kerül gyermekvédelmi gondoskodásba. Legtöbben két évesen, de kamaszkorban is ugrásszerűen megnő a gyerekek aránya. A családból való kiemelés gyakran traumatikus élmény, bár mindig van előzménye: elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülő halála vagy a fiatal kriminalizálódása. Ezek a hivatalos okok. A háttérben azonban szinte mindig a szélsőségesen rossz anyagi körülmények állnak.

„A gyermekvédelmi törvény tiltja, hogy egy gyereket anyagi vagy lakhatási okok miatt elvegyenek a szüleitől, mert a gyereknek joga van a családjában élni. Mégis azt látjuk, hogy a kiemelések hátterében gyakran szegénység és a megoldatlan lakáshelyzet áll. Ha valaki hosszú éveken, évtizedeken keresztül olyan súlyos deprivációban él, mint ahogy jelenleg Magyarországnak egy jelentős százaléka, ott nagyon nehéz a helyi gyermekvédelmi szakembereknek a családban hagyni a gyereket” – mondja Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője.
A legtöbb gyerek számára nem a családból való kiemelés az utolsó költözés: intézetek, nevelőszülők követik egymást. Flóra, mielőtt nevelőszülőhöz került, egy nagy intézetbe került. „Nem igazán értettem, hogy mi történik, úgy éreztem, mintha én kapnék büntetést azért, amit velem elkövettek. Az első éjszakán egy nagyobb lány megfenyegetett, hogy ha horkolok vagy szuszogok, megkeseríti az életemet. Nehéz élethelyzet volt, és meg kellett szokni a rácsos ablakot” – emlékszik vissza.

Évát három különböző nevelőszülő nevelte, azt hitte, valamit ő csinál rosszul. „Engem nagyon megviselt, amikor már a harmadik nevelőszülőt kaptam. Úgy éreztem, hogy elhagytak megint, hogy újra és újra elhagynak. És hiába mondták, hogy nem miattam ment el, abban a pillanatban nem tudja az ember megérteni.”

Egy-egy gyerek átlagosan öt és félévet tölt állami gondoskodásban. A gyermekvédelem egy szükséges rossz, de a családból kiemelt gyerekek többsége itt nő föl, nem mindegy, milyen körülmények között.

Az állami gondozott gyerekek korábban nagy intézményekben, úgynevezett gyerekvárosokban éltek. A rendszerváltás óta nagyrészt felszámolták ezeket, elterjedtek a kisebb gyermekotthonok, lakásotthonok, és elkezdték bővíteni a nevelőszülői hálózatot. Az 1997-es Gyermekvédelmi törvény előtt a gyerekek 30 %-a élt nevelőszülői családban, ma ez az arány már 70%.