Kismamaként- az első baba előtt – szeretnénk minél többet tájékozódni. Elolvassuk a létező összes könyvet, bújjuk az internetet, meghallgatjuk az összes rokon saját tanácsait, vagy élményét a gyerekneveléssel kapcsolatban.

Hirdetés

Sokszor mosolygunk a történteken- aztán megjegyezzük, hogy nálunk ilyen úgysem lesz, mert persze, hogy másképp fogjuk csinálni.

A szülés után már kezd kirajzolódni előttünk, hogy azért nem fenékig tejfel a dolog. A csöpp édesen alvó baba, csak álom marad továbbra is. Az otthoni – eddig rettentőnek tartott- macinacit felváltja egy még rettentőbb, amit azelőtt soha nem gondoltál volna, hogy valaha hozzányúlnál, nem hogy felvedd. De még ez az, amit nem sajnálsz annyira, hogy naponta többször is rajta legyen a menü, vagy éppen a baba végterméke.

Ha tükörbe nézel, nem a kivirult anyukát látod, akik a magazinok címlapján mosolyognak rád babával a kezükben, hanem egy zsíros hajú, kócos, napok óta nem borotválkozó (mármint ha egész alakos a tükröd☺) , táskás szemű valaki néz vissza rád.

És akkor még csak 2 hete vagy anya.

Ahogy telik az idő a babák olyan dolgokra képesek, amiket a legvadabb álmaidban sem gondoltál volna- így biztos, hogy nem olvastál róluk…

Íme néhány ezekből, de szerintem bátran lehetne folytatni a sort:


Felmászik valahová, ahová nem is lehet felmászni, te pedig nem tudod, hogy büszke legyél rá, vagy inkább halálra rémülj.


Amikor a frissen festett falon egy egyedi mintát is találsz


Amikor másról sem szól a napod, csak arról, hogy „nem”. Mindenre ez a válasz, ha nem reagálsz rá akkor a következő fokozat az ordítás


Eltünteti a kulcsaidat, ha mégsem, akkor eszedbe jut hol is voltak az elmúlt 1 hétben ezek a kulcsok, már látod is ahogy a bacik a gyerek szájában telepednek le


Levadássza a tojásokat a pultról, az egész, úgy, ahogy van, tartóstul, mindenestül a földön landol.


Odáig van Elmóért, Thomasért, Mickey egérért, vagy bármilyen más mesehősért. Először még aranyos, de mikor már a wc-n ülve is a „szent” figura néz szembe veled, elfogy a türelem


Amikor egy percre elszalad és eltűnik a tömegben megérzed milyen az infarktus közeli állapot. Naponta többször is


Azt visítja a kistestvérének napjában ötvenszer, hogy „az enyém!”


Molesztálja a család kutyáját, aki meglepő türelemmel viseli a zaklatásokat.


A földre veti magát az üzlet közepén, és őrjöngő fetrengve hisztizést csap le nyilvánosan.


Megtanul egy káromkodást, és azt hajtogatja reggeltől estig.


Leveszi a saját pelenkáját, és azt lóbálva vár a kiságyában a délutáni alvás után.

Forrás: nlc

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..