Borzasztó tragédia történt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kunszentmártonban: egy 32 éves nő brutális kegyetlenséggel végzett hároméves kisfiával.

Hirdetés
Az édesapa éppen óvodába vitte a másik gyereküket, amíg felesége a kisebb életére tört.Az édesanya késsel támadt a gyermekre!
Amint a férfi hazaért, majd meglátta, mi történt, felkapta a vérző picit, akit a karjaiban tartva rohant a közeli presszóba segítséget kérni, de sajnos már késő volt.

A házaspár sokáig Angliában dolgozott, ám pár éve hazatértek, majd Kunszentmártonban telepedtek le.
„A nő nagyapja tősgyökeres kunszentmártoni volt. A fiatalok, amikor hazajöttek Magyarországra, az ő házába költöztek be, szépen felújították. Nekem teljesen normális, átlagos párnak tűntek, a kislányuk ötéves, a kisfiú pedig három volt” – mondta egy helybeli, aki hozzátette, hogy a 32 éves nő régebb óta küzd mentális problémákkal, és állandó kiabálás hallatszott ki tőlük, mert a kicsi nem volt jó evő, és válogatott..A gyermek halálát is állítólag ez okozta, hogy nem ette meg a neki elkészített reggelit. 
Forrás:Otpercpheno.com

Hirdetés