Társtalanság, magány, rutin. túlhajszoltság, pár dolog ami jellemez engem.  Az anyaságom beköszöntével tovaszállt az életem,elrepült mintha sosem lett volna.Mi a különbség az anyák és az apák gyereknevelése között

 „A kívülállók szerint az életem meseszerű, hiszen van két szép gyermekem, egy szerető férjem… szóval összetehetem a két kezem, amiért ilyen csodás családom van, és ilyen szerencsés vagyok.Viszont amikor még csak elképzeltem milyen lesz anya és feleségként az életem, én nem ezt vártam. Mérhetetlen boldogságot, örömöt és szerelmet láttam, de csak a magány érkezett.

Én nagyon szeretem a gyerekeimet, ők a legfontosabbak nekem, és a férjem sem rossz ember, csak már nem néz rám nőként. Én a felesége lettem, partnere a szülőségben, de semmi esetre sem nő, aki vonzó vagy kívánatos. Én csak egy anya vagyok. Ez rettenetesen kiborít, nehezen viselem így a hétköznapokat.

Magányos vagyok, és amikor a magány végképp a hatalmába kerít eltűnődöm, hosszan azon gondolkodom hogy vajon lehetek e még vonzó egy férfi számára? Vágyhat majd rám még valaki, vagy örökre csak egy anya maradok? Persze a férjem szeret, de a szereteten kívül már minden elveszett.

Az életem elillan , mint egy röpke pillanat, és az út végén nem szeretnék arra ébredni hogy nem adtam esélyt magamnak. Az anyaság páncélja mögé bújva elvettem magamtól a lehetőséget a boldogságra.Vajon ha a gyerekeim felnőnek vissza tudják adni azt az időt , amit az anyaság szigorú szabályai miatt elvesztegettem?

Állandó társam a lelkiismeretfurdalás, amit azért érzek mert ilyen gondolataim vannak. Pedig nem a gyerekeim okozzák a problémákat, leginkább a társadalom , ami fura elvárásokat erőltet ránk, szélsőséges normákat , amik alapján élnünk kellene.

Talán az a legrosszabb hogy annak ellenére hogy hangot adtam az érzéseimnek, a férjem még mindig úgy érzi semmi probléma sincs. Szerinte rettenetesen boldogok vagyunk, csak én vagyok túl érzékeny.

De tényleg egy házasságban ennek törvényszerűen meg kell történnie? Egy nő nem lehet többé nő a gyermekei születése után… anya és feleség, ez marad nekünk? Ami persze szuper, de szerintem nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy van, amikor ennél több kell. Foglalkoztat, hogy mi lesz később. Hogy lesz? Életem végéig ebben élek majd? Azt mondják, a remény hal meg utoljára. Furcsa ezt kimondani, de bennem már majdnem meghalt. Magányosnak érzem magam minden nap. Jól esne most egy ölelés, egy „szeretlek”, valami, amitől végre nőnek érezhetem magam. És most még fodrászhoz sem mehetek el…”

Előző cikkTüsszög a baba
Következő cikkAz anyák legnagyobb félelme! Mit tehetsz ellenük!