MEGOSZTÁS
fiúk lányok1

Nemi identitás? Mindenki tudja, hogy a fiúk és a lányok nem egyformák. Már egy 10 hónapos baba is szívesen nézegeti a velük azonos nemű babák képeit. Ha más babákkal találkoznak, akkor pedig a testbeszéd által kommunikálnak egymással és felismerik egymás nemét.

Hirdetés

kislány és kisfiú

A nemek közti különbségekről

Mire egy kisfiú egyéves lesz, vakmerőbbé válik, szívesebben játszik hangos, zajos játékokkal. Három éves korukra kevesebbet sírnak, ritkábban bújnak, jobb a térbeli tájékozódásuk, s ügyesebbek a labdajátékokban, mint a lányok. A lányok azonban korábban kezdenek beszélni, járni, előbb lesznek szobatiszták, kecsesebbek a fiúknál, szívesebben működnek együtt másokkal és türelmesebbek.

Emellett súlyuk és természetesen magasságuk is eltérő. A szülők is máshogy próbálnak viszonyulni, fiú illetve lány gyermekükhöz. Elsőször még próbálják őket egyformán kezelni, de a nemek közti különbség előbb utóbb megmutatkozik.

A fiúk és a lányok agyfelépítése is eltérő. A kutatások szerint ennek oka a tesztoszteron nevű férfihormonban keresendő. Hisz ez befolyásolja az agy és más szervek fejlődését.

Szülőként azonban nagyon sok dologra oda kell figyelnünk…

A nemi identitás nem csak genetikailag van kódolva a gyerekekben, hanem a környezeti hatások – család, televízió stb.- is befolyásolják. Nekünk szülőknek meg kell próbálnunk a jó irányba terelnünk a kicsiket, azonban mindig ügylejünk arra, hogy ez a terelés a megfelelő keretek között maradjon. Figyeljünk oda a kicsi véleményére, kívánságaira és elképzeléseire is. Ehhez egy nagyon fontos elem a beszélgetés.

Ha lányod van:

  • Gondoskodj a testi erőnlétről.
  • Ösztönözzed sportos játékokra, engedd, hogy hordjon lezser ruhákat, amikben szabadon mozoghat.
  • Engedd, nyugodtan játsszon építőkockákkal, szerelős játékokkal.
  • Olyan könyveket is olvass neki, melyek a nőket erősnek és sikeresnek mutatják be.

Ha fiad van:

  • Öleld meg gyengéden és ösztönözzed, hogy mutassa ki az érzelmeit.
  • Engedd sírni. Ne mond neki, hogy ez nem férfias (az olasz férfiak pl. az érzelmeiket ki tudják mutatni és így hosszabb életűek is).
  • Beszélgess vele négyszemközt is.
  • Segíts neki lefoglalni magát magányos játékkal is. Illetve társasjátékozzatok többet, ahol az embernek ki kell várnia a sorát.

fiúk lányok

 

Gyerekek a családban 

Egyke vagy elsőszülött

Mindenki, akinek van gyereke, tudja, hogy az első gyermek mindig eléri, amit akar. Gyakran tükrözik vissza a szülők érzéseit, feszültségét. Mivel hozzájuk többet beszélünk, ezért hamarabb kezdenek beszélni, mint a második vagy további testvérek. Sokszor mesél a felnőtteknek az első gyermek, ezt bátorítsd. Azonban lehet magányos is, a többi gyerekkel szemben önbizalom hiányos lehet. Ezzel szemben azonban sokszor megelégszik a saját maga társaságával.

  • Bíztassad barátkozásra.
  • Ne kezeld felnőttként, hisz ő gyermek, akkor is, ha egyedül van.
  • Ne tedd magasra a mércét.
  • Ne akard, hogy túl korán, túl komoly dolgokat tegyen.

Második gyerek

A második babának már nyugodtabb a gyerekkora. Általában könnyen alkalmazkodik, hisz be kell illeszkednie már egy „kész” családba. Sokszor alakul ki másodszülötteknél nagyon jó humorérzék és kritikus látásmód, főleg az idősebb testvérrel szemben. Figyeljünk arra, hogy az első gyerek ne élvezzen mindenben előnyt (természetesen a kicsi se legyen mindenben első a nagyobbal szemben csak azért, mert ő még kicsi).

  • Figyelj rá sokat.
  • Próbáld megtalálni az arany középutat a két gyermek között.

Középső gyerek

Ő lesz a közvetítő. Jól kijön a többi gyerekkel, mégis sokszor érezheti azt, hogy kimarad valamiből. Mivel ő „csak” a középső gyerek, ez nem különleges helyzet – se nem a legkisebb, se nem a legnagyobb – így nem kap annyi kitüntető figyelmet a szüleitől.

  • Hallgassad meg a véleményét (bár ez mindegyik gyermekre igaz).
  • Többször emlékeztessed rá, hogy mennyire fontos ő is a számodra.
  • Próbáld megtalálni az arany középutat a gyermekeid között.

Legkisebb gyerek

Sokan azt hiszik, a legkisebb gyerek kapja a legtöbb figyelmet a családban, azonban a kutatások pont az ellenkezőjét állítják. A viselkedési mintákat a testvéreitől szerzi. Általában a tanulásban sem ér el olyan sikereket, mint a testvérei, ennek ellenére érzékeny, vidám és jólelkű gyerekek.

  • Kapjon ő is új dolgokat, ne csak a tesók által kinőtt vagy lejátszott játékokat.
  • Igyekezz vele is több időt eltölteni, itt is találd meg az arany középutat.

Vivi és Bálint

Vivi és Bálint

Hirdetés