Forrás: Kisalföld

Karla Homolka, Kanada leggyűlöltebb nője önkéntes munkát vállalt egy iskolában, holott korábban több tizenéves lányt is megölt.

Az iskola vezetése tisztában van a nő múltjával, ahogy az összes kanadai állampolgár is. Éppen ezért a szülők mélységesen fel vannak háborodva, hogy engedhették ezt meg.

Ő nem egy átlagos önkéntes, sosem lehet egyedül hagyni a gyerekekkel sem az iskolában, sem a templomban. Bevett szokás nálunk, hogy ellenőrizzük nemcsak a tanárokat, de az önkénteseket és a papokat is. Ahogy mondtam, ő nem egy átlagos önkéntes. Ritkán szolgáltatunk neki okot arra, hogy belépjen az iskolába, de ha mégis ezt teszi, akkor semmiképpen sem egyedül teszi meg” – mondta az iskola szóvivője.

A nő akkori férjével követte el a rémtetteit 1993-ban, amiben három tizenéves lány – köztük a saját húga – megerőszakolásáért, megkínzásáért és meggyilkolásáért zárták börtönbe 12 évre. 2005-ben váltak el, ezt követően Homolka feleségül ment az ügyvédje testvéréhez, akitől azóta három gyermeke is született. Azóta önkénteskedik egy katolikus magániskolában a már 47 éves asszony, Montrealban, ahová a gyermekei is járnak.

Forrás: Kisalföld

Jelenleg olyan feladatokat bíznak rá, mint az óvodások felügyelete, vagy kötögetés oktatása a diákoknak.

Nem akarjuk, hogy itt legyen! Ön mégis hogy érezné magát, ha tudná, hogy a gyermeke kapcsolatban áll egy sorozatgyilkossal? Ez a legkevésbé sem helyes” – mondta az egyik szülő.

Homolka a börtönévek alatt megtanult franciául, és pszichológiával is foglalkozott. Szabadulása után első szavai ezek voltak: “Nem szeretném, hogy megöljenek. Nem akarom, hogy az emberek azt gondolják, hogy most is veszélyes vagyok, és félteniük kellene tőlem gyermekeiket. Sohasem fog megbocsátani önmagának.