Először is azzal kezdeném, hogy a szoptatás nem egy „boszorkányság”. A terhesség alatt a Kismama sok mindent megvon magától, a babája érdekében. Ez teljesen természetes, ha a káros szenvedélyekről beszélünk. Ezek nálam is szerepelnek a tiltólistán, így a szoptatás alatt se: dohányozz, igyál szeszes italt (mennyiség a lényeg, azért egy pohár kerülendő ételekvörösbor egy jó ebéd után még Kismamaként is hasznos lehet), drogokat és persze a különféle gyógyszereket is kerüld el.

Azonban. A terhesség alatt nincs sok kitétel a tiltott ételek listáján (nyers hús, nyers tojás, tengeri herkentyűk stb), de nézzünk csak meg egy szoptatási listát. Az anyuka szinte vegetál, pedig ekkor kellene neki a legtöbb energia. Hisz túl van egy szülésen, plusz szoptat is és még a tejtermelést is elő kell segíteni. Ne is beszéljünk most itt az éjszakázásokról, amik minden energiát kivesznek a fáradt anyukából.

Anyatej

Az anyatej azért fontos, mint minden emlősnél, mert minden emlős – legyen az ember vagy állat –  nem kapja meg a megfelelő védettséget az anyaméhben. (Ez alól egy kivétel van a nyúl, de mi nem vagyunk nyulak:-)).

szoptatásErre szolgál az anyatej, illetve az anyatejnek is az első része. Ez az állatoknál a szülés után néhány óráig termelődik, nálunk azért kicsit tovább.
Ez a kolosztum vagy föccstej. Ebben vannak azok a létfontosságú anyagok, melyek az immunrendszer erősítését szolgálják.
Ez a kolosztrum rövid ideig termelődik. Később már „csak” anyatej marad. Ez pedig már a táplálást szolgálja elsősorban.

Ételek

A szoptató anyák rengeteg kitételt olvashatnak mit ne egyenek (káposzta, csokoládé, fokhagyma, erős ételek stb). De egy kicsit álljunk meg és gondolkodjunk el.

A normális és változatos étrend nincs hatással az anyatejre. Gondoljunk csak egy indiai anyucira, aki élete 90%-ban rettentő csípős ételeket eszik, ha nem csípőset, akkor pedig fűszereset. Ez a mi gyomrunknak kész „öngyilkosság” lenne. De se nekik, se a csecsemőiknek nem okoz kellemetlenséget.
Nem ezek az ételek okoznak gondot a piciknél, hanem hogy sok levegőt nyelnek, nem megfelelően büfiznek vagy még éretlen az emésztőrendszerük.
Mivel a pocakban már megismerte az étrendedet, így nem érheti meglepetés.
Ha mégis arra gyanakszol, hogy a Te ételedtől fáj a baba pocija (szója, búza , kukorica, tehéntej – a bennük levő fehérjék), akkor azt ne edd 2-3 hétig, aztán próbáld meg újra.

szoptatás alatt tiltott ételek

Testgyakorlás

Szintén hat a tejre, hisz az izmok ilyenkor tejsavat termelnek, ez okozhat hasfájást.:)
Torna után legalább egy óráig ne szoptass.

Kalóriák

Ha szoptatsz, naponta legalább 2000 kalóriát vigyél a szervezetedbe.

A tiltott ételekről ezután én nem írnék. Az interneten számtalan listát találsz, csak Te döntöd el melyiket használod.:)

Előző cikkKórházban felejtett kisbabák, akiket a szüleik ítéltek magányra!
Következő cikkMikortól adjunk a gyermekünknek telefont?

1 hozzászólás

  1. Kezdő és tapasztalt anyukáktól kérdeznék a Rota vírus elleni védőoltásról.

    Érdemes beadatni? Első kisbabám van és amikor én születtem ilyen oltás nem volt. Eddig minden nem kötelező védőoltást is beadattunk, de a Rota elleni oltással nem jutok düllőre. A védőnőnk azt mondta, hogy nem kötelező ( ezt tudtam is ) és hogy nem feltétlenül érdemes, mert kellő fertőtlenítéssel, gyakori kézmosással ezek kivédhetők, ( mint régen is ) de ránk bízza a döntést. Hozzá tette, mivel nem túl olcsó az oltás. Ez nem is lenne gond, de kicsit elbizonytalanodtam. Ti hogy döntöttetek. Jó és rossz tapasztalatokra is kiváncsi lennék, hogy meghozzam a legjobb döntést. Előre is köszönöm!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .