Majd ha lefogytam…

Hirdetés

Amikor az ember lánya világra hoz egy tüneményes kis angyalkát, akit előtte hónapokig a szíve alatt hordott, általában az érdekli a legkevésbé, hogy hogy néz ki. Mivel szülés után hat hétig még nem nagyon áldozhat apa és anya a szerelem oltárán a férfiak sokszor már türelmetlenül várják, hogy elteljen ez a bizonyos idő. A nők viszont nagyon sokszor húzzák-halasztják a szülés utáni első együttlétet, hiszen minden idejüket és energiájukat a kisbaba foglalja le.

A házasságok talán legnagyobb próbája lehet ez az időszak. Nemcsak azért, mert a nőknek meg kell ismerkedni az anyaság minden mozzanatával, hanem azért is, mert a nő teste ilyenkor teljesen megváltozik.

A szülés mindenkin nyomot hagy. Meg kell barátkozni a terhességi csíkokkal a hasunkon, a rajtunk maradt felesleges kilókkal, hogy a mellünk sem olyan feszes már, mint azelőtt, a hormonháztartásunk is felborul és persze ilyen állapotban sokkal nehezebb kívánatosnak és vonzónak érezni magunkat.

Az önbizalomhiány ilyenkor teljesen érthető, hiszen megváltoztál. Átalakult a tested és ebben a külsőségeket hangsúlyozó, felszínes világban ez talán még nagyobb félelmet okoz benned. De nem kell félned, mert most is pontosan ugyanolyan gyönyörű vagy, mint korábban és a tested regenerálódni fog. A szülés után el kell telnie körülbelül egy-másfél évnek, ahhoz, hogy visszakapd a régi alakod, de kétség sem férhet hozzá, hogy így lesz, ha teszel érte egy kicsit.

Ugyanolyan szép vagy!

Addig se temetkezz depresszióba és ne legyél türelmetlen sem magaddal, sem a pároddal szemben, hiszen te most is ugyanaz a csodálatos NŐ vagy és amikor a terhességi csíkokat nézed a tükörben, vagy mérlegre állsz, mindig jusson eszedbe az a pillanat, amikor először a karodban tartottad a kisbabádat, az a pillanat, amikor ANYA lettél.

Mosolyogni fogsz és a szíved tele lesz szeretettel. Minden egyes csík, minden heg és minden felcsúszott kiló azt az emléket hordozza magában, hogy Te életet adtál valakinek és ettől valójában csak szebb lettél, mert most már anya vagy! Tele szeretettel, gondoskodással, pozitív kisugárzással.

Ne kapkodj az önigazolásért, ne akard bizonygatni magadnak és a külvilágnak, hogy te milyen jó nő vagy, ne sodródj bele olyan helyzetekbe, aminek láthatóan nem lesz jó vége, mert ez semmit nem fog megoldani. Gondold végig mi bánt, ülj le a pároddal egy este, és mondd el neki őszintén, hogy te is tisztában vagy vele, hogy ez most mindkettőtöknek nehéz időszak, sok mindent meg kell tanulnotok, de ez nem tart örökké.

Ha lazán veszed a helyzetet és a görcsös megfelelni akarás helyett, inkább a soha vissza nem térő, meghitt pillanatokra koncentráltok sokkal könnyebb lesz mindenkinek.

Ahogy a kisbabád egy kicsit nagyobb lesz, te is több időt fordíthatsz majd a párodra és magadra is. Mozoghatsz, vehetsz új ruhákat, csinálhatsz bármit, amit a szíved diktál, és újra a régi leszel. Legalábbis testben…..lélekben sokkal több.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..