Sokan hitelhez folyamodnak, míg mások már hónapok óta gyűjtenek az augusztusi kiadásokra. És most nem egy közös családi nyaralásról beszélünk- bár az ára vetekszik néhány nap kikapcsolódással – hanem a beiskolázásról.

Hirdetés

Vannak, akik már az utolsó óvodai évben attól félnek, hogy náluk is eljön az a pillanat, amikor elindulnak és boltról boltra járnak, kutatnak a tömegben, hogy megtalálják az olcsó, de hasznos és használható iskolaszereket.

Természetesen ma már nem kell az írószerboltokra koncentrálni. És igazából nem is kell, mivel ott sem biztos, hogy olcsóbban kapjuk meg a szükséges tanszereket. A nagyobb áruházláncok külön részleget alakítanak ki ilyenkor az iskolásoknak és persze a szülőknek is, akik jobban teszik, ha nem a kisgyerekkel indulnak el bevásárolni- legalább is az első iskolás években. Akkor ugyanis jó mélyen a pénztárcába kell majd nyúlniuk.

Ezek is érdekelhetnek

Az első osztályba készülő gyermek- bármennyire is sokat beszélgettetek már az iskoláról- fogalma sincs mi vár rá szeptembertől. Még akkor sem, ha van nagyobb testvére, aki már tanul.

Mivel minden gyerek más és más, így másképpen fogja majd feldolgozni az ott őt ért élményeket. Ezért se lepődj meg azon, ha az iskolába készülő gyereked nem éppen a legudvariasabban utasítja el a válaszadást, ha már a századik ismerősöd kérdezi meg tőle: „Na és várod már a sulit?”. Többségük igen, de csak azért, mert egy új és számára ismeretlen dolog előtt áll, amiről eddig csupa rózsaszínben beszéltek a szülei.

Vannak azonban olyan gyerekek, akik félnek a változástól. Ők már lehet, hogy kevésbé örülnek annak, hogy közeleg szeptember 4-e. Ezt azonban anyaként ne kudarcnak vedd, ne fogd fel úgy, hogy a te gyereked utálni fogja majd az iskolát. Hiszen még elképzelése sincs mi fogja ott várni- ez pedig megijesztheti.

De visszatérve a bevásárlólistára. Nem kell mindenből a legdrágábbat megvenni. A lényeg a praktikussága. Előre úgysem tudhatod, hogy a gyermeked mivel fog tudni jól dolgozni. Persze vannak a standard iskolai dolgok, amit az adott iskola kér- mint füzetek, tankönyvek stb- de pl. egy kisollónál vagy egy ecsetnél ne azt nézd, hogy mennyire divatos vagy szép az adott darab. Mivel a gyermeked eddig csupán játék szintjén festett, talán ollót még nem is használt – az, hogy neki melyik a legkényelmesebb az majd az első technikaórák egyikén fog kiderülni a számára.

Az Alfahír.hu összeállított egy listát, ami szerint egy elsős gyermek beiskolázása húsz és csaknem 70 ezer forint között változhat. A listán nulla forintot írtak azokhoz a tételekhez, amiknek úgy gondolták, hogy nem mérhető az ára, annyira eltérő árkategóriák léteznek.

És akkor a lista után még nem beszéltünk arról, hogy egy elsős gyermeknek a szobáját is át kell alakítanod. Ha eddig nem volt, akkor most szüksége lesz íróasztalra, tökéletes székre hozzá. Sok kisgyermek általában az iskolába kerülésig a babaágyát használja- mivel a legtöbb kiságy átalakítható gyerekággyá. A szülők nagy része az iskolába kerülést egy mérföldkőnek tekintik a gyermek életében. Tehát ilyenkor kerülhet sor az új szobabútor és akár a gyerekszoba újrafestésére is.

Hirdetés