MEGOSZTÁS

A héten az utolsó kapcsolatanalízisre megyek. Már a múlt héten megbeszéltük, hogy a szülés előtt egy hónappal egy szülés felkészítőn fogok részt venni. Ezt nekem egy héten át otthon a párommal kell végeznem. Együtt kell a kapcsolatot felvennünk majd Bálinttal. Erre egy speciális útmutatást kaptunk, amiről nem írhatok, mert erre külön megkért a vezetőm.

Hirdetés

Tehát ma az utolsó alkalommal találkoztam a régi helyen és időben a Babámmal. Amikor lementem hozzá, a méhemet hatalmasnak láttam. Mikor bementem, Bálint szaladt hozzám. Hozzá bújt és éreztem, hogy nyugtalan. Láttam a kis arcán, hogy sírt. Gyorsan megöleltem.

Elmeséltem neki, hogy legközelebb, már a születésről fogunk beszélgetni. Megmutattam magam nagy pocakkal. Mondtam, hogy ki fog onnan bújni és itt lesz a kezemben. Babusgattam sokáig, míg éreztem, hogy kezd megnyugodni.

Ezután játszani szeretett volna. Szappanbuborékot fújt és labdázott. Rengeteg játék között láttam a Fiam, de valahol örültem, hogy a szülésről nem kérdezett most. Csak annyit mondott a beszélgetésünk végén, hogy „jó”.

Ez az óra gyorsan véget ért, mert szinte az egész a nyugtatásról szólt. Azonban úgy jöttem el, hogy a Babám játszott. Így én is megnyugodtam, hogy nem szomorú már…

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here