A tavaly történt tragédia kapcsán szólalt meg az édesanya, akinek párja miután szabadult a börtönből  , magához vette és megölte gyerekeit, a 10 éves Márkot és a 13 éves Lilit, végül pedig felakasztotta magát. A tragédiát azóta sem tudta feldolgozni az édesanya és az életben maradt 6 éves kislánya, mindketten pszichológushoz járnak.Láthatáson voltak a gyerekei a győri férfinél, aki agyonverte őket

„Anya, értem, eltemették őket, de mikor jönnek haza?” – kérdezte meg egyszer anyjától a hat éves kislány, aki a mai napig nem érti mi történt valójában.


Az édesanya elmondása szerint az elhunyt gyerekei mindig üzennek neki, utoljára azok az edények este ki a szekrényből , amelyekben korábban együtt főztek.
Szabadulása után gyilkolt az apa
Kedvezménnyel szabadulhatott a börtönből a gyerekei édesanyjától külön élő édesapa, aki szabadulása után magához vette a három gyereket. Egy pénteki napon átvette, majd egy napra rá megölte a két gyermeket, majd utána magával is végzett: felakasztotta magát. A legkisebb gyermeket, életben hagyta.

A férfi öt évet ült fegyházban , ahonnan jó magaviselet miatt , kedvezménnyel kiengedték. A szakértői vélemény szerint az apa megbánta tettét, és nincs esély arra hogy újra erőszakos magatartást gyakoroljon. Ugyanis az édesapa kalapáccsal támadt volt feleségére, aki hangosan kérte hogy a cselekményt fejezze be, majd addig verte a nőt míg  a kalapács nyele el nem tört, az után szikével kaszabolta össze a nőt. Az édesanya szerint hatalmas hiba volt elengedni a férfit a börtönből. 

Az édesanya úgy gondolja több szakértő is hibázott , és ezek a hibák tragédiához vezettek. Ugyanis a férfit vizsgáló szakemberek olyan szakvéleményt állítottak ki , amiben leírják hogy az apa felügyeleti jogának megvonása hosszútávon súlyos károkat okoz a gyerekekben, illetve a fent említett bűnismétlés lehetőségét is elvetették.

Telefonon beszéltek utoljára

„Szombat este nyolckor telefonon beszéltem utoljára Gáborral. Azt mondta, már mindenki alszik, nem volt semmi gond, csak Márktól vette el a telefonját, mert rossz volt. Utólag jutott eszembe, lehet, amikor ezt mondta, a gyerekeim már nem is éltek” – fakadt sírva az anya, aki másnap el is ment a gyerekekért Győrbe, de a ház ajtaját zárva találta. Gábor nem vette fel a telefont, Léna pedig az ablakban állva ismételgette, hogy nem tudja felébreszteni a testvéreit.

„Ordítottam fájdalmamban, hogy az nem lehet!” – mondta a nő, akit aztán egy rendőr nem is engedett be a házba. Annamária bevallotta, hogy nem akart élni, bár már akkor terhes volt a hathetes Ábellel, akiért tudta, hogy felelősséget kell vállalnia, ahogy a kis Lénáért is. Csak a gyerekei tartották őt életben.

A magyar törvények szigorítottak a kettős gyilkosság utáni feltételes szabadlábra helyezés szabályain. Az új módosítások értelmében: az emberi életet, testi épséget sértő bűncselekmények miatt kiszabott, határozott tartamú szabadságvesztéseknél nem adják meg a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.

http://police.hu