Bálint 200 hetes még mindig nézem a heteket bár már nagyon nehéz. Az elmúlt hetek alatt Bálint is rohamosan változik. Imádja az új családját és lassan kezdünk is valóban hivatalos családdá válni, hiszen már az eljegyzésen is túl vagyunk.

Hirdetés

Bálint Esztergomban Komámnál fél 9-kor ébredt, gyors öltöztetés után sajtos rúd és limonádé reggeli. Sikerült egy kevésbé bogyós adagot kakálni is. Míg kialmoztam a nyuszikat, és elkészítettem a barack levest, meg a túrógombócot, Bálint Tv meséket nézett, közben tabletezett. Főzés előtt nyalakodott a túrógombócból. Ma szavakat kellett írnom neki, amit össze is olvasott, igaz ő mondta, hogy mit írjak. Fél 1-kor ebédeltünk, Bálintnak ízlett a gyümölcsleves, meg a túrógombóc is. Ebéd után lesétáltunk a Bástyába, vásárlás után meg a kis játszótérre. Bálint 2 kislánnyal barátkozott és játszott. Hazafelé menet találkoztunk Anyja első óvó nénijével, aki miután meglátta Bálintot, megállapította, hogy teljesen olyan, mint Gabi volt. Megkérdezte Bálintot, hogy mi a neved? Bálint szemrebbenés nélkül rávágta, hogy Fischer Ádámnak, közben vigyorgott, mert becsapott minket. Itthon leszedtük a megszáradt ruhákat, Bálint hárfázott kicsit a szárítón, aztán vártuk Ramónát zongoraórára. Le kellett Bálintnak írnom Ramóna nevét többször is. Rami megérkezett, nagyon tetszett neki Bálint, aki együtt végezte velünk a lazító gyakorlatot az A part alatt dalra. Utána ő is odaült a zongorához, és onnan figyelte Ramóna játékát. Néha ő is beleütögetett a billentyűkbe. Rengeteg piros pontot adott egy papírra Ramónának.

Gyorsan eltelt az óra, Rami megkérdezte, hogy a jövő órán is itt lesz-e Bálint. Sajnálkozott, hogy már nem. Míg elkészítettem a vacsorát, Bálint Tv meséket nézett. 7-kor vacsoráztunk, sajtos kacsamájas kenyeret zöldpaprikával. Legalább egy kis vitamin, mert ma nem volt gyümölcsevés. Vacsora után még dominózni akart Bálint a Nodi mese alatt. Nagyon ügyesen rakja sorba a dominókat, meg érdekes alakzatokat is kreál. 8 óra előtt fogmosás, zuhanyozás, és kukihoz megint nem nyúlhattam, mert azt mondta, hogy még fáj. Mindenáron meg akarta várni a Hiradó 21-t, de a Lúdas Matyi végigmesélése után kikapcsoltam a Tv-t, és én is lefeküdtem. El is aludt Bálint azonnal. Éjszaka néhányszor felébredt, egyszer lent volt a paplan a földön. Sokszor be kellett takargatni. Hajnal felé elég sokat köhögött, szárazan, húzósan, aztán békésen aludt reggelig.

2014. október 29. szerda.

Bálint 9 óra előtt ébredt, felöltöztettem, és TV mesék mellett Havasi gyopárt és kakaót reggelizett. Utána szép lazát kakált is. Míg tabletezett, vártuk Zurit és Vilit zongoraórára. Bálint nagyon örült nekik, különösen Zurinak, mert őt már ismerte. Vilivel is hamar megbarátkozott, be is mutatkozott neki nagy komolyan. A 2 zongoraóra hosszú volt, de Bálint nem fáradt bele, nagyon élvezte a testvérpár négykezeseit. Fél 1-kor ebédeltünk, Bálint nagy tányér gyümölcslevest evett, de a krumplifőzeléket nem kérte. Ebéd után felöltöztünk, elmentünk Lizihez, akivel sétálni akartunk, de nem jött, csak kérte, hogy hozzunk neki újságot. Így Bálinttal elsétáltunk a postára, feladtuk a villanyszámlát. A Széchenyi téren jöttünk visszafelé, hagytam Bálintot rohangálni. Nagyon élvezte, hogy elfuthat az Ister-kútig, meg vissza hozzám. A Bástya alatti órás bolt előtt jó ideig figyeltük az órán a másodperceket, meg a nagy mutató tovább ugrását. A Bástyában megint elrohant, aztán csak a pénztárnál találkoztunk, ahol közölte, hogy JÓNAPOT VEDE JE A KAJAPOT. Elmentünk az újságoshoz, aztán Liziékhez. Bálint közölte, hogy majd a biztosítónál fog pihenni a JÉPCSŐN. Megcsodáltuk a faragott töklámpákat a kozmetikánál, és 3 órára hazaértünk. Elég is volt a sétából, mert elég zord lett az idő.

Itthon gyorsan kezet mostunk, és Bálint azonnal hozzáfogott az otthagyott krumplifőzeléknek. Meg is ette az egészet. Míg mosogattam, Bálint tabletezett, aztán dominóztunk estig. Jól működik a fantáziája, mert mindig új alakzatokat rak ki, sose egyformát. Fél 7-kor kész lett a vacsora, Bálint nagyot evett az olasz szalámis pirítósból. Gyümölcsevés megint nem volt, hiába reszeltem neki almát Alex mesefilm hatására, épp csak megkóstolta, aztán kiköpte. Fél 8-kor zuhanyoztunk, és 8 óráig ágyból nézte a Nils Holgersont. Elmeséltette velem a Lúdas Matyit a 3. verésig, mondta, hogy holnap majd onnan kezdjük a mesét, aztán elaludt. 10 óra után arra ébredtem, hogy Bálint ül az ágyban és sír. Valószínűleg rosszat álmodhatott, én meg elaludtam a TV mellett. Mondta, hogy most azonnal menjünk haza Anyához. Megszámoltuk, hogy még hányat alszunk itt, és megyünk Anyához. Lassan megvigasztalódott és el is aludt.

2014. október 30. csütörtök.

Bálint fél 8-kor ébredt, öltözködés után a szokásos kakaót havasi gyopárral kérte reggelire. A Tv mese nézése után elindultunk a szentendrei buszhoz, amivel a busz pályaudvarra mentünk. Míg vártuk a buszt, Bálintra rájött a pisilés. Gyorsan a virágok közé vittem, de olyan hülyén tartottam, hogy összepisilte a nadrágját. Hazasiettünk, gyorsan átöltöztettem, és kézzel kimostam mindenét. Mire készen lettem, indulhattunk a következő buszhoz. A lottózóban felvettük kis nyereményünket, és azon vásároltunk Judit zöldségesében. Bálint vetetett velem málnát is, amit aztán meg se kóstolt. Elindultunk gyalog hazafelé, de Bálint azt mondta, hogy gyorsan menjünk haza, így visszamentünk a Tescos buszhoz. Fél 1-kor ebédeltünk, gyümölcslevest és rakott krumplit.

Bálint jól evett, többször is próbált kakálni, de ma nem sikerült. 5 óráig dominóztunk, meg Tv meséztünk. Többször is uzsonnázott, hol a sajtos rúdját ette kacsamájjal, hol túrógombócot, meg végre elrágott fél almát. Szasza 5-kor jött zongoraórára, Bálint már elfáradt, kiállhatatlan volt a tanítás alatt. Végre fél 7-kor jöttek Szaszáért, még építőztünk fél órát, aztán készítettem a vacsorát. Bálint nagyon jól bevacsorázott a mangalica szalonnából sajttal és csemege uborkával. Anyával beszélgettünk telefonon, Bálint táv puszikat küldött, aztán kiabált velem, hogy hagyjam abba a telefonálást. Zuhanyozás, fogmosás után 8 előtt ágyba került. Kijelentett, hogy KOMIKÁM ÖTSZÖJ JÁZZAD FEJ A PAPJANT, aztán kacagott. Negyed 9-kor el is aludt.

2014. október 31. Péntek.

Bálint nyugodtan aludt, nem is köhögött. 8 óra előtt ébredt, rögtön öltöztettem, reggelire kakaót és vajas kenyeret evett. Ronda, ködös az idő, így jól beöltöztünk és felsétáltunk a macskaköveken házi tejért. Bálint a Csülök csárdától egyedül futkározott, de mindig megvárt, ha szóltam, hogy álljon meg. Lefelé gyorsabban jöttünk, elmentünk a Bástyába vásárolni. Bálint megint végigrohangálta a boltot, csak a pénztárnál találkoztunk. Még vettünk tojást, ahogy ő mondta, a Nagy zöldségesben, és hazaballagtunk. Amíg kifőztem a szilvás gombócot, Bálint tabletezett, néha kirohant hozzám a konyhába, és megnézte, hogy hol tartok. Nagyon jól ebédelt. a gyümölcslevesből és szilvás gombócból. Kakált egy szépet, aztán felöltöztettem ingbe, pulóverrel. Egész nagyfiús lett. Kivittük a kukát, és lesétáltunk a Múzeumhoz a Tescos buszhoz. Míg vártuk, lestük a ködből kikukucskáló Napot. A Dobó Gimnáziumnál szálltunk le, és felsétáltunk Györgyi barátnőmékhöz.

Bálint nagyon jól érezte magát, egész délután nyalánkolt, aztán lefoglalta magát a parketten ülve dominózással. A nagy WC-n pisiltünk is. Fél 5- kor indultunk haza a látogatásból gyalog. Bálint azzal volt elfoglalva, hogy Györgyiék az 5. szám alatt laknak, aztán a fél Holdat figyelte, ahogy kísér minket hazáig. Millió kérdést tett fel a Holddal kapcsolatban, és meglepődött, mikor a háztető mögött eltűnt, de a nagyszoba ablakában megint megláttuk. Györgyitől kapott egy óvodás énekes könyvet, meg egy magyar kártyát, amivel vacsoráig ismerkedtünk. Bálint pillanatok alatt megjegyezte a római számokat, meg a figurákat. Kitaláltam egy kártyajátékot, addig játszottuk, míg Bálint megunta és csalni kezdett. Vacsorára meleg szendvicset csináltam, Bálint még mangalica szalonnát is kért. Fürdés után az ágyban vártuk a Virtuózokat, amit Bálint szeretett hallgatni, de közben elaludt fél 9 tájban.

2014. november 1. szombat.

Bálint nyugodtan aludt, néha forgolódott és köhécselt. 8 órakor ébredt, szólongatott, hogy Komám. Megint sötét és ködös az idő, gyorsan öltöztettem. Reggelire sajtos perecet, csokis nápolyit és kicsi főzött kakaót ivott. Kapott után 2 szem gumicukrot és kicsi kékszőlő gyümölcslevet. Utána hozta a Györgyitől kapott énekes könyvet, és kért, hogy abból énekeljünk. Jó ideig hallgatta a dalokat, néha ő is bekapcsolódott az éneklésbe, aztán míg bedagasztottam az almás pitét, tabletezett. Az almát együtt hámoztuk, Bálint adogatta, és kedvet is kapott egy kis alma rágcsálásra. Mikor megsült a süti, kijött a konyhába és segített elmosogatni. Ő nyomta az edényekre a mosogatót. Ebédre gyümölcslevest és sült krumplit evett, a fasírtból nem kért, viszont az almás pite ízlett neki. Többször is próbált kakilni, de ma nem sikerült. Ebéd után kisütött a nap, én sétálni akartam, de Bálint inkább számítógépezni a konyhában. 3 óráig kártyáztunk a gépen, aztán sikerült felöltöztetnem. Elmentünk a Széchenyi térre, Bálint élvezte a nagy teret, rohangálhatott. A kis Duna parton mentünk le a kis játszótérre, ahol pártfogásába vett egy másfél éves forma kisfiút. Nagyon tetszett neki, meg is ölelgette időnként. A játszótérről a régi Dobó felé mentünk, figyeltük a récéket a kis Dunában, meg a gátra felírt számokat. Sötétedett és ereszkedett a köd, így a Papneveldénél feljöttünk a Duna partról és ballagtunk hazafelé. Bálint kereste a Holdat, de eltakarta a köd.

Uzsonnára is almás pitét kért, aztán magyar kártyáztunk egy jó ideig. Később Bálint elővette a metallofont és arra építette a dominókat, míg én elkészítettem a meleg szendvics vacsorát. Tálalás előtt még nekem is dominóznom kellett, de már nem akartam több tornyot rakni, mire Bálintot elkapta a düh, és úgy beleharapott a felső karomba, hogy azonnal lila lett. Rávertem a fenekére és kiabáltam vele, bezavartam a sarokba büntetésül. Bálint zokogott. Jó hosszú prédikációt tartottam neki arról, hogy le kell győzni az indulatokat, és az ilyen megnyilvánulásoknak az lesz az eredménye, hogy senki sem fogja szeretni. Mondtam neki, hogy nagyon szomorú vagyok, mert van egy gyönyörű, okos unokám, aki időnként kifordul magából. Várom, hogy megszeretgess, mert megbántad, hogy megharaptál. Bálint nagy sokára jött utánam a konyhába, hogy puszit szeretne adni. Csak félig békültünk ki, mert nem volt fogadalom, hogy többet ilyet nem csinál. Hoztam a vacsorát, amit nem kért. Végül virslit főztem, abból evett mustárral és fél szelet almás pitét. A fürdés és ágyba rakás csendben ment, nem reagáltam az akcióira. Néha elejtettem, hogy még mindig szomorú vagyok, mert nem bújt oda hozzám, és nem tett ígéretet. Az ágyban csak egyszer legyeztem a paplannal, reklamálására közöltem, hogy miért teljesítsem én minden kívánságodat, ha te sem teszed, amit szeretnék. Röpke jóéjszakát puszi után kérte a tejét, aztán csendben feküdt az ágyban, nem is próbálkozott mesekéréssel, se puszival, és neharagudj-al. Szó nélkül elaludt.

2014. november 2. Vasárnap.

Nagyon rossz éjszakám volt Bálint viselkedése miatt. Még nekem volt lelkiismeret furdalásom, és nagyon bántott, hogy az utolsó napon kellett ilyen incidensnek lennie, mikor olyan jól megvoltunk egymással a 10 nap alatt. Bálint 8-kor szólongatott, felhúztam a redőnyt, és mondtam neki, hogy még mindig szomorú vagyok a tegnapi harapás és dühroham miatt. Erre odabújt hozzám, és mondta, hogy többet nem fog harapni. Megmutattatta velem a harapása helyét. Mondtam neki, hogy fáj, és soha senkit nem bántunk, különösen azt akit szeretünk. Reggelire almás pitét adtam tejjel, utána kapott egy kis gumicukrot. Gyönyörűen süt a nap, így sétálni megyünk. Bálint rohangált a Széchenyi téren, aztán végig a kis Duna parton kereste a gátra meszelt számokat 700-tól visszafelé. Az 500-st megint nem találta. Ezt el is mesélte egy ismerősnek. Figyeltük a récéket, és Bálint élvezte, hogy rugdoshatja és dobálhatja az avart. A régi Dobónál odairányított Balassa Bálint „síremlékéhez” és végigolvastatta velem az emlékező szöveget. Folytattuk sétánkat a Sziszi park felé, de mikor meglátta a Kossuth-hídnál 0+000 kiírást, a szigetre akart menni Anya régi hintájához.

Egy ideig hintáztattam Bálintot, aztán lementünk a régi kompnál a nagy Dunához, ahol fáradhatatlan kavicsdobálásba kezdett. Már jócskán elmúlt dél, mikor sikerült rávennem, hogy menjünk haza ebédelni. Bálint a kis Duna parton akart hazamenni, így újra eljutottunk a Balassa emléktáblához, amit újra végigolvastatott velem. Bálint örült a szaladgálásnak az avarban. Meg kellett állni a kis játszótéren is. Azonnal összebarátkozott egy kisfiúval és egy kislánnyal, elmélyülten csúszdáztak egy ideig. Fél 2-kor indultunk haza. Nagyon jól beebédelt  a sült krumplis fasírtból, nem kért szilvás gombócot, se túrósat. Míg mosogattam, Bálint tabletezett, aztán kártyáztunk a számítógépen. Uzsonnára nyalánkolt. Túrórudi, almás pite, almarágás, sült krumpli. Anya telefonált, hogy indulnak Bálintért. Megbeszéltük Bálinttal, hogy mikor megérkeznek Anyáék, elbújik a fürdőszobában, és én megkérdezem, hogy nem találkoztak-e vele útközben? Míg vártunk, elővettük az énekes könyvet. Bálintnak nagyon tetszett Az én elmentem a vásárra. Többször is elénekeltette velem. Fél 6-kor kopogtak Anyáék. Az elbújás is sikerült, de Bálint kirohant Anyjához, ölelgette, nagyon örült neki. Fél 7 előtt indultak haza, Bálint annyira meg volt indulva, hogy tőlem elfelejtett elbúcsúzni, de aztán adott búcsúpuszit.

2014. november 3. hétfő.

Bálint rendes időben ébredt, aztán vittem az óvodába. Délután hoztam, aztán társas játékoztunk estig. Hármasban elmentünk vásárolni a CBA-ba, Bálint a kis motorjával jött. Vacsorára nudlit kért, aztán rávágott a kezemre és azt mondta, hogy hülye vagy. Miután hosszan elbeszélgettünk vele, annyit mondott, hogy BOCSI.

Hirdetés