A facebookon és a WhatsAppon is megkeresi a gyerekeket a Momo nevű horrorlány. A tinédzsereket arra próbálja rávenni, hogy bizonyos feladatokat hajtsanak végre. Ha nem teszik, azzal fenyegeti meg őket, hogy éjjel az ágyuk mellett fog megjelenni és bántani fogja őket.

A lény nagy valószínűséggel a gyereket adatait halássza le a netről, majd ezek után szinte bárhol és bármelyik csatornán meg tud jelenni és az őrületbe tudja kergetni a fiatalokat. Magát a figurát egy japán tervező találta ki két évvel ezelőtt. Ő azonban elhatárolódik az ügytől.

Ez pedig kezd egyre jobban hasonlítani a több gyerek halálát is okozó Kék bálna jelenséghez. Abban az ügyben is letartóztattak néhány embert, akik az egészet elindították. A folyamat azonban kicsúszott a kezükből és önjáróvá vált a dolog. Hiszen mindig vannak olyan emberek, akik mások félelmeiből pénzt tudnak csinálni.

A legfontosabb, hogy szabályozni kell a gyerekek internetes kapcsolatait és böngészéseit. A legnehezebb a tinikorszak, hiszen ilyenkor a legjobb kommunikáció is csődöt mondhat a gyerek és a szülő között.

Forrás: Origo

Előző cikkSokkoló videó! Halálra gázolták a gyereket, amíg az anyja mobilozott!
Következő cikk16 év börtönt kapott a rendőr, aki megerőszakolt egy csecsemőt.